Pénteken dietetikus szakértőnk Simonová Erika részt vett a Magyar Kardiológusok Társaságának 2023-as évi Tudományos Kongresszusán, ahol egy magas vérnyomással kapcsolatos vizsgálatot ismertetett. A magas vérnyomás igen gyakori betegség, amely a megfelelő étrenddel, életmóddal is befolyásolható, és akár meg is előzhető. Simonová Erika előadásában egy olyan vizsgálat eredményeit mutatta be, melyben a magas vérnyomással rendelkezők az ALSAD applikációján keresztül kaptak személyre szabott ajánlásokat, és étrendeket. Azzal, hogy a résztvevők magas rost- és káliumtartalmú, valamint alacsony nátriumtartalmú étrendet követtek (a komplex életmódváltás mellett) egyértelműen csökkentek a magas vérnyomás értékeik.
Egészségügyi szakértőnk – Simonová Erika
Informatikai szakértőnk – Varga László