A NETIS Informatikai Zrt. egyik meghatározó tevékenysége az egyedi alkalmazások, szoftverek fejlesztése.

Hiszünk abban, hogy a korszerű technológiájú és sokrétű használatot biztosító informatikai alkalmazások professzionális bevezetés után az Ön Cége számára is sok szakmai előnyt, nem ritkán üzleti hasznot biztosíthatnak.

A jól átgondoltan megtervezett, megvalósított informatikai rendszerek megfelelő szakmai elkötelezettség mellett hatékonyabbá és szabályozottabbá képesek tenni a cégek üzleti folyamatait. Mérhetővé válhatnak a vállalti tevékenységek. Gyorsabban és sokrétűbben késztíhetnek kimutatásokat, listákat, statisztikákat. Ezáltal a Cégvezetés, a szakmai irányítás mindig a feladat- és hatáskörének megfelelő szinten a legfrissebb adatokat láthatja. Így Önök emberi és tárgyi erőforrásokat takaríthatnak meg. Szükség és igény szerint az erőforrás átcsoportosításával szakembereik új feladatokkal foglalkozhatnak.

Cégünk filozófiája, hogy a sikeres projektekhez elengedhetetlen a megfelelő szakértelemmel - motiváltsággal rendelkező emberi erőforrás biztosítása, és a megvalósításhoz szükséges technológiai feltételrendszer megteremtése mind az ügyfél-, mind pedig a beszállító oldalán.

Tapasztalt, előrelátó projektvezetés hiányában még a leghatékonyabb módszerek, a legkorszerűbb technológiák, a legfelkészültebb humánerőforrás sem garantálja a maximális eredményt, a projekt várt sikerét.

Cégünk által biztosított projektvezetés garantálja a felelősségvállalást, az operatív szintű menedzselést a projektötlettől egészen a projekt lezárásáig, a projekt teljes életciklusában, minden tevékenységi szakaszában.

Az informatikai rendszerintegráció egy komplex folyamat és megoldás, mely meglévő és újonnan alkalmazni kívánt rendszerkomponensek (legyen az akár infrastrukturális, vagy alkalmazás szintű rendszer elem) összekapcsolása révén valósul meg. Az integrációs megoldás az érintett rendszerek eredeti funkcionális és technikai jellemzőit egyesíti minden, releváns területre, részletre kiterjedően. A végeredmény az együttműködő rendszerek tekintetében egy elvártan magasabb szintű, tágabb lehetőséget biztosító integrált rendszer lesz.

A rendszerintegrációt minden esetben megelőzi az integrálni kívánt komponensek és azok környezetének pontos felmérése. Ezt a kialakítandó rendszer tervezése követi. A megfelelő felméréshez és tervezéshez nem elegendő a vállalkozói oldalon a szakértői kapacitás biztosítása, hanem szükséges a meglévő, még nem integrált rendszerek üzemeltetőinek a bevonása is.

Az üzleti és az egyéni felhasználók számára is nélkülözhetetlen a költséghatékony és magas rendelkezésre-állású infrastruktúra kialakítása. Az infrastruktúra alapjaiban határozza meg egy szervezet, és az általa üzemeltetett rendszer hatékonyságát, hiszen a felhasználói és üzemeltetői rendszerek kiszolgálását, kommunikációját hivatott támogatni.

cloud

Egyre több ügyfél jelzi igényét a karbantartásmentes, könnyen üzemeltethető és továbbfejleszthető, biztonságos felhős megoldásokra is. A Netis alkalmazásai a hagyományosabb, szerveres megoldások mellett felhőben (Microsoft Azure Platform), szolgáltatásként is működnek, folyamatos támogatással és igény szerinti frissítésekkel.


További információ: www.azure.microsoft.com/hu

Webes felület tervezés:

A webes alkalmazások, szoftverek kezelőfelülete, amellyel a végfelhasználó nap mint nap találkozik. Ez az interakció felülete, ez a felület határozza meg a felhasználói élményt. Egy jó design nagyban növelheti az alkalmazás használhatóságát.

A Netis törekszik arra, hogy alkalmazásaiban a stabilan lefejlesztett és letesztelt alap mellett egy minél hatékonyabb és felhasználóbarát kezelőfelülettel is növelje a termék értékét. A design nem céltalan, a funkcionalitást az ergonómiát kell kiindulási pontnak tekintenie. Ezek alapján készül el a kezelőfelület egységes letisztult modern grafikai arculata. A cél egy könnyen használható, hatékony és megjelenésben megnyerő alkalmazás, ami a megrendelő és a felhasználó igényeinek megfelel.

Vállalati megjelenés:

A Netis vállalja céges arculatának elkészítését. Az arculat a cég önmagáról kommunikált üzenete, a vállalat vizuális reprezentációja. Ezzel a képpel azonosítják önt leendő partnerei, megrendelői, ez alapján alakul ki az első benyomás.